A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: gyerekek. Összes bejegyzés megjelenítése

2010. 04. 19.

Szakkör bojkott

"A bojkott valaminek a többek által összehangolt módon történő visszautasítása, általában a helytelenítés kifejezésére, vagy bizonyos feltételek kierőszakolására. Tipikusan valakivel, rendszerint bolttal, céggel vagy szervezettel szemben való nyomás gyakorolását célozza." (Wikipédia)

A saját gyerekeim úgy döntöttek, most egy darabig nem járnak hozzám Kis mesterek foglalkozásra.  Igazából nem indokolták meg, azt hiszem beteltek egy kicsit. Otthon is nap mint nap látják a készüléseimet, saját magunk is kreatívkodunk eleget.
Egyik szemem sír, mert akár kritikának is felfoghatom kivonulásukat, ráadásul általában az ő munkáikat szoktam fotózni.
Másrészt így most nem kell arra figyelnem, hogy a csoportokban véletlenül se kivételezzek velük a többi lurkó kárára. Megjegyzem ezt az akadályt mindannyian jól vettük. A PR szakember kisfiam például a legelső foglalkozás alkalmával jó hangosan kijelentette: "Ugye, milyen jó ez  a kézműves, gyerekek?!"
Remélem, azért nem indítanak el egy kiiratkozó hullámot. :-)) Vagy tényleg tárgyalási alapot keresnek? Jó lesz odafigyelnem!

2010. 03. 09.

Rajtam nem múlik a tavasz

Kampányba kezdtem, mert becsapottnak érzem magamat. Esett a hó, cudar hideg van.
De nem hagyom magam, csak azért is úgy teszek, mintha tavasz lenne. Hétfőn hóvirágos feladat volt (majd még mutatom), ma pedig dupla élvezet: egy szál nárcisz és egy pillangó került ki kis mestereim keze közül az óra végére.
A forrást megjelölöm lent, mert egyik sem saját ötlet, csupán a kísérletezés öröme maradt nekem ezúttal.

A pillangó szárnya hajtogatva van, ez meg se kottyant a nagycsoportosaimnak, tekintve, hogy már dobozt is origamiztak korábban. Egy 10x10-es négyzet a kiindulási méret. Ebből kettőt kell készíteni. Hozzájön még szintén duplán a "fejtorpotroh" rész, majd két rövid zsenília drót csápnak. Ezt a hat elemet kell összeragasztani, majd kidíszíteni. Ha báb a cél, akkor egy hurkapálcika is dukál a kompozícióba.


A nárcisz az egyik kedvenc virágom, kedves emlékek fűznek hozzá és megjelenésekor biztosan számíthatunk a napsütésre.
Sokféle papírt (érts:. tényleg sokat:-)) kipróbáltam, a legjobban nekem a következő variáció tetszik: a belső szirmait narancssárga selyempapírból tekertem egy vastag filctoll kupakjára, majd erre csavarodott még a cikkcakkosan bevágott krepp papír szalag.
Szükséges tehát:
- narancs selyempapír kb. 9x7 cm
- citromsárga krepp, mérete 20x7 cm
- zöld zsenília drót kb, 16 cm (kiváltható drótra tekert krepp papírral is)
- kevés zöld krepp papír a levélhez.

1. Feltekerés, a zsenília drót behelyezése, majd a hátsó rész megcsavarása

2. A szirmok lehajtása, a belső szirom, méretre vágása

3. Levél befűzése a drótba

A nőnapi virágok és ezek az új kreálmányok olyan vidám hangulatot keltenek a nappaliban. Remélem, a szülők is így gondolják és a tavaszi kampányom sikeresnek bizonyul.
Pillangó ötlete: innen
Nárcisz forrása: itt
Más: a Gyerektrend blogon jelmezversen van, ahol a mi idei rucijaink is láthatóak. Szavazni is lehet, de nem ez a lényeg, hiszen igazából csak közzététel céljából küldtem be. Az agyamig nem igazán jutott el a versengés, mint információ. Nálam amúgy is a léghajó a nyerő!

2010. 03. 06.

Tavaszi kísérletezés

Jónéhány kísérlet B. K. V. szintre azaz, a "blogot kerüld el vele" kategóriába került. Ez a jelenlegi egy kicsit hatéreset.
Dekorációs húsvéti tojások (jéé, tényleg már a Húsvétról írok?) egyik készítési módja, ha kis méretre felfújt lufik köré, tapétaragasztóval átitatott cérnát, zsinórt tekergetsz körbe, körbe. Miután megszáradt, a lufit ki lehet húzni alóla és megmarad a légies zsinórtojás, amit fel lehet függeszteni, kosárba tenni.
No gondoltam, ennek alapján kicsit kísérletezek, Boldival lábadozunk, ezért ő volt a tesztalany.
Folpackra virágformát készítettem a tapétaragasztóba áztatott hímzőcérnákból, de kenderzsinórral is próbálkoztam. Ez utóbbi nem nagyon akart ott maradni, ahová tettem, túl merevnek bizonyult. Kicsi fiamnak a folpack alá raktam egy A4 lapot, amire felrajzoltam a virágot, így könnyebben pakolgatta a számára túl ragacsos cérnákat. Fel is adta egy idő után.

Egy éjszaka száradás után a virág már magától megáll és lehet vele díszíteni ezt-azt.
Van egy hibázási lehetőség, miszerint a cérnákról le kell húzni a felesleges ragasztót, mert egyébként száradás után elég lepiszkálgatni, nem mutat jól.

Vetettem, palántáztam és tessék, már virágzik is :-)

Hurkapálcikára tekertem fel a napocska sugarait

2010. 02. 25.

Ilyen vagyok - Kis mesterek foglalkozás



Csodálkoztak a gyerkőcök, amikor az asztal és szék nélküli csoportszobában kezdtem a foglalkozást. A padlóra leterített papírokon körberajzoltam mindenkit és kértem őket, egészítsék ki. Vittem egy csomó fonalat meg krepp papírt, filctollat és kezdődhetett a móka. Hajat, ruhát, cipőt ragasztottak, színeztek. Nagyon viccesnek találták!
Az egyik kisfiú csupa barnára satírozta magát, "mert lesütötte a Nap" és kérte, hogy hawaii koszorút rajzoljak a nyakába, Tud élni, nem igaz?!:-)
A lányok persze felékszerezték magukat. Egy másik kiskölyök motoros ruhát öltött. Nagyon érdekes portrék jöttek ki a végén.
Sajnos nem mindent és mindenkit tudtam fotózni, ráadásul két helyiség között ingáztunk.
Olyan kár, hogy az óvodák helyszűkössége miatt más csoportjaimban nem is tudom ismételten elkészíttetni a hasonló műremekeket. Olyan felszabadultan alkottak!


2010. 02. 18.

Síelők


Írtam már, hogy nem fogok havas projektet készíttetni a gyerkőcökkel, de aztán...!
Egyrészt az egyik szülő hozott egy csomó hungarocell labdacsot. Másrészről pedig találtam Gail ötletei között egy olyant, amit mindenképpen ki kellett próbálnom.
Hozzávalók: kartonpapír, nyelvlapoc, mágnesek, filctoll, ragasztó, hungarocell labdacsok (vatta vagy gyapjú)

A síelőt kivágtam, majd ráragasztottam a hátuljára a mágnest. Nem akartam, hogy a foglalkozáson kelljen várni a száradást. A nyelvlapoc is kapott egy mágnest.
A pályát maguk ízlése szerint díszítették, hóbuckákkal, növényzettel, táblákkal.
A pálcikát a nagy lap alatt vezetve a síelőnk lejuttatása legalább olyan jó szórakozást nyújtott, mint az ejtőernyős makkemberek reptetése ősszel.

Anna alkotása szokásos mozgalmassággal

Tipp:A síelő emberkét 3D formátumba is életre lehet kelteni, csak talpra kell állítani. Akkor még akadályok, is kerülhetnek a terepre. Ezt itthon meg is fogjuk csinálni. Majd mutatom.

2010. 02. 16.

Mini akvárium

Most már engem is utolért a télellenes hangulat. Szép volt, jó volt, de most már elég. A foglalkozásra sem akartam téli hangulatban tervezni.

A sok helyen látható házibarkács hógömb mintájára én mini akváriumot eszeltem ki. Dróttal a tetőre rögzített, dekorgumi halakat a gyerekek kiszínezték alkoholos filccel, majd az üveget kifestették.
Került rá növényzet, másik hal, jónéhány hullám. A valódi vízbe csillám, meg egy kis szórógyöngy került. Akik esetleg kevés kék festéket használtak (ők voltak a kevesebben), azok ételfestéket is kaptak a lötyibe. Egy nap száradás és holnap - miután ráragasztottam a tetőket- vihetik haza. Az üvegfestés miatt nagycsoportba ajánlom.

Festésre várva

Prototípus

2010. 02. 10.

Variáció kisebbeknek


Mivel a középsőseim nem tudnak hajtogatni (pontosabban csak nonfiguratív módon :-), ezért nekik egyszerűsítettem a korábbi feladatot. Jégbarlangba került a maci. Egy A4 méretű papír van hosszában elvágva és miután megkomponálták a képet, hengerré összetűzve. Gyűrt papírokból ragasztották a hegyeket, jégtáblákat.
Kukucs!

2010. 02. 03.

Naplopók - Kis mesterek foglalkozás

Tavalyhoz képest (ld, itt, itt és itt) nem igazán vagyok ráhangolódva a farsangra, pedig ezen a héten és a következőn le is futnak a bulik az óvodákban. A saját csemetéim jelmezei ugyan már a fejemben jól körvonalazódtak és az anyagbeszerzés is nagyjából kész, de még nem vettem rá magam a megvarrásukra. Annyit azért elárulhatok, Boldizsár rókának készül, Anna Sára pedig szolgálólánynak. Tematikus beöltözések lesznek. A fiam csoportjában az erdőben, a lányomnál a királyi várban örömködnek majd.



A Kis mestereimnek egy egyszerű farsangi álarcdíszítést terveztem, de igazából nem ez volt a fő feladat.
Több helyen látni ún. "suncatcher"-t, ami a fény hatására színpompás díszbe öltözteti az ablakot vagy a szoba egyéb részét.
Én naplopóra magyarosítottam, biztosan van más fordítás is.
Két celofán közé ragasztottak a gyerkőcök transzparens papírdarabkákat (selyempapír vagy áttetsző csomagolópapír is remek a célra), majd ezt még felöltöztettük dekorkartonnal is. Ennek a formáját bármilyen alakra ki lehet szabni. Érkezik a Valentin nap, majd Anyák napja, akár szív is lehet a központi elem.
Annyira aranyosak voltak, a munka különböző fázisaiban folyton odapróbálták az ablakhoz, hogy milyen szépen áttetszenek.
Egy kis színterápia, már csak a napfényt kell becsalogatni .

2010. 01. 29.

Nálatok milyen az idő? - Kis mesterek foglalkozás

Vacskamati panaszkodott, hogy nem talált égen s földön milton kapcsot. Amikor én kerestem ezt az irodaszert, fel sem merült bennem, hogy hiánycikk lenne, több méretben is megtalálható, hobbi fronton még különböző színű és fejű darabok is kaphatóak.

Nekem az időjárásjelző táblához kellett- a hivatalos nevén- iratfűző.
Nem túl bonyolult feladat a gyerekek számára, mégis nagyon lelkesek mindig.
Első lépésként mindenki választott magának egy-egy képet, amit innen-onnan újságokból vágtam ki.
Ezt felragasztották a nagy lapra és kiegészítették saját kedvük szerint.
Amikor a rajz elkészült felkapcsoltam hátulra a kört is és ezután a négy időjárás szerint (napos, borús, esős, havas) megrajzolták az ikonokat is. Volt, aki még a szeles időt is beillesztette. Érdemes ezt a részét összeszerelt állapotban rajzolni, mert így elkerülhető, hogy mondjuk a napocska fejen álljon.
Megígérték, hogy minden reggel beállítják az aktuális időt a táblájukon.:-)
Nálunk esik a hó és nálatok?

2010. 01. 27.

Jégbe fagytak

Nemes Nagy Ágnes
JÉG

Belémfagy lassan a világ,
mint téli tóba nádbugák,
kis torlaszokban ott ragad
egy kép, egy ág, egy égdarab –
ha hinnék Benned, hallgatag
széttárnád meleg tenyered,
s az két kis napként sütne fönn
a tél felett, a tó felett,
hasadna jég, mozdulna hab,
s a tárgyak felszökellve mind
csillognának, mint a halak.




Nem is tudom, miért halogattuk idáig ennek a jeges dísznek az elkészítését, hiszen a hideg már jó ideje borzolja a libabőrt, a víz adott, a kedv sem hiányzik soha az ilyesmihez. Igazából Annának jutott tegnap eszébe a fagyasztás.
Az egyikben termések dermednek, a másikban gyöngyök, gombok fagyoskodnak. Kint lógnak az erkélyen, mert szalagot is tettünk bele. Brrrrr!

Eszternél láttam az ötletet.


2010. 01. 26.

Kis (varró)mesterek foglalkozás

Meglepő módon a csoportjaimba járó gyerekek többsége fiú. Ennek oka egyelőre felderítetlen, bár úgy vélem, mivel az anyukák döntenek csemetéik aktív szórakoztatásáról és a szépérzék, a kézügyesség fejlesztését fontosnak tartják, így fiaik sem vonhatják ki magukat ez alól. A tapasztalat azt mutatja, hogy nem is akarják: van nem egy olyan fiúgyerekem, aki a család legnagyobb megdöbbenésére "íratta be magát" hozzám és nagyon lelkes, ügyes, folyamatos élménybeszámolókat tart otthon.
A pozitív szülői visszajelzés nekem nagy öröm, de leginkább az a siker fokmérője, ha a kis mestereim jól érzik a feladatban magukat. Ezért is izgultam egy kicsit, hogy vajon rezeg-e a léc, ha ma varrni fogunk.

Fonalgrafika alapjait ismertettem meg velük. Könyvjelzőt készítettünk.
Egy előre felrajzolt és lyukakkal ellátott kört kellett kivarrniuk színátmenetes cérnával, majd filctollal kiegészíteni egy kompozícióvá. Ezt a nagyokkal próbáltam ki, a középsőseim kezébe még nem adnék tűt.
Bizony, nem véletlen, hogy a lányok a család tűforgatói, de a fiúk is nagyon remekül helytálltak.
Volt olyan kislány, aki tökéletes keresztezést csinált és volt, aki két színt is használt.
Azt már nem is mondom, hogy fényképezőgép megint nem volt nálam. Nagyon sajnálom, mert színpompás könyvjelzők születtek.

Sokan még otthonra is kértek varrnivalót (:-) a fiúk is:-)

2010. 01. 19.

Pingvin a bubi tengeren - Kis mesterek foglalkozás

Messzi tájakra kalandoztunk egy kicsit a gyerkőcökkel.
Már tettem róla említést, hogy a szűkebb-tágabb család mind erkölcsileg, mind tevőlegesen, de még tárgyi hozzájárulással is segíti a foglalkozások sikerét.
Férjem megbízható beszerző, a hobbi- és papírboltok kínálatában otthonosan mozog. Anyukám avatott ötletelő, ha erre jár, gyorsan besegít az előkészítésben is.
A rokonság nagybácsik, nagynénik alkotta halmaza is nagyon figyelmes. Azon túl, hogy a saját gyerekeim folyamatosan kapnak tőlük különböző kreatív csomagokat, én az elfekvő fonalkészletekből (higgyétek el ipari mennyiségben) valamint most legutóbb, tetemes buborékfóliából részesültem. Öröm az élet!
Gyorsan fel is használtunk egy keveset nyomdázás céljára.
A madarat fa nyelvlapocra ragasztottuk, úszkálhat a jégtáblák között.
Nagyon édes pingvineket ragasztottak, rajzoltak, de sajnos a megörökítés ezúttal is elmaradt. Így a lányomét és a saját mintadarabomat tudom prezentálni.

2010. 01. 13.

Medvék- Kis mesterek foglalkozás


Két csoportom is kirándul a héten Veresegyházára a medveparkba. Adott volt tehát a téma, viszont elég nehezen ötlöttem ki a mintadarabot. Végül szépen összeállt a fejemben, hogy mit is készítsünk.
Hozzávalók: barna selyempapír (vagy többrétegű szalvéta is lehet)
kétoldalú karton, barna zseníliadrót, szemek, ragasztó, hurkapálcika, barna tempera festék, filc




A két méretben 4 réteg selyempapírt harmonikára hajtogattunk, középen dróttal fogtuk össze (ehhez szükséges a felnőtt segítség), a lapokat egyenként szétbontottuk, mintha virágot akarnánk készíteni. Ez volt a gyerekekkezek számára a legbonyolultabb feladat. A papírpuffancsokat felragasztottuk a mackósablonra a fejénél és a pocakjánál.
A zseníliadrótból orrot formáztunk, a szemekkel együtt felkerültek a pofira. Mancsok, talpak festése után már csak a hurkapálcikára kellet feltűzni őket és elkészültek a morcos és vidám mackó bábok.

2010. 01. 10.

Cseresznye avagy egy kis nyáridézés


Az egyik csoportomban Kevének cseresznye a jele, és mindahányszor felrajzolom az alkotására, elhangzik a számból egy nagy sóhaj kíséretében: De jó lenne cseresznyét enni!!
Ezt már szinte beköszönő mondatként kezelik a gyerekek, amikor elkezdem a jeleik felpingálását.

A gyümölcsgyár soron következő darabja lett ő.
Pom-ponból és zseníliadrótból készült, a levele filc, melyet géppel tűztem meg egy kicsit.

2010. 01. 05.

Malacunk van- Kis mesterek foglalkozás





Ilyen csapattal megerősítve bizonyára nem kerül el minket a szerencse az idén.
Az újévet ezekkel a malacos ceruzatartókkal köszöntöttük.
A nagycsoportosok a nagyobb elemeket maguk vágták ki, a középsősöknek előre elkészítettem a formákat. Festettünk ragasztottunk, mozgó szemeket, kunkori farkincát kaptak.
Igen mulatságosnak bizonyult, hogy a gyerekek más-más karaktereket hoznak létre csupán a fülek vagy a szemek áthelyezésével. Még arra is maradt idő, hogy kitaláljuk egyik-másik malacpofa háttértörténetét.

2009. 12. 16.

Havas dioráma



Még korábban készítettük ezeket a téli erdőket, dombokat idéző diorámákat. Akkor azzal a jelmondattal indult a foglalkozás, hogy csalogassuk elő a havat.
Dekorgumiból kreáltam egy-két fa mintát, ezekkel nyomdázhattak a gyerekek, majd kiegészítették a képet saját elképzelésük szerint. Színeztek ragasztottak. Akkor még a sík papírra dolgoztak. Ezután segítettem nekik térbelivé tenni a képet. Utolsó lépésként a kis tobozt helyezték bele az alkotásba. Nagyon szépek, mutatósak lettek. Lesz olyan csoport, ahol januárban fogjuk megidézni a telet. Bíztatok mindenkit!

Szolgálati közlemény:

Mivel holnap a számítógépemet egy informatikus gondjaira bízom, valamint pénteken el is utazunk a másik otthonunkba, a bejegyzések írása szünetel. Nem tudom mikor, honnan fogok Internet közelébe jutni és az sem kizárt, hogy nem is akarok majd. Szeretném kiélvezni az ünnepeket, számomra fontos a Karácsony.
Mindenkinek kívánok felhőtlen készülődést!

2009. 12. 09.

Csillogó-villogó mécsestartó



A mai csoportomnak bizony idén már az utolsó foglalkozást tartottam.
Mécsestartó készítettünk karácsonyi ajándékként. A parafa dugó darabkákat ragasztották fel egy dekorkarton háromszögre, majd az egészet jóóól megszórták csillámporral. A teamécses is így járt: miután beragasztózták csak úgy hullott a száz és száz fényes szem.
Mivel ezúttal döntő szempont volt, hogy a mű épségben haza is érjen, ragasztópisztollyal a fa törzsét és a mécsest az alsó lapra én ragasztottam fel. (Erre a célra egyéb körülmények között a hobbiragasztó is megfelel.)
Becsomagoltuk és majd otthon eldöntik, hogy mikor bontják ki a meglepetést.
Mivel fotózni megint nem maradt időm és kapacitásom, a képen a fiam munkája látható, az ő mécsestartója majd a nagymamánál landol.

A gyerekek tőlem is kaptak apró ajándékot, nemsokára mutatom.

2009. 12. 06.

Az idei utolsó


Már tényleg nem terhelnék senkit, belátom sok a mikulásos bejegyzés...
Amiért mégis írok és mutatok az az apropó, hogy Marcsinak köszönetet mondjak.
Egy kommentem kapcsán felajánlotta, hogy elküldi a télapó szabásmintáját. Külön köszönöm a mellékelt egyéb figyelmességet is és hogy feltételezte: a papírra varrás nem okoz nekem gondot.
Bizony utána kellett néznem és itt egy egyszerű leírás útba igazított. Jól szórakoztam a varrás közben, a gyapjúfilcből készült eredmény a gyerekek ablakában várja a reggeli rácsodálkozást.
(Már nem igazán aktuális, de aki jövőre szeretné megvarrni, annak szívesen továbbterjesztem a mintát.)

2009. 12. 05.

Rajtuk nem múlik

A gyerekeim lelkiismeretesen kitisztították a csizmáikat. Anna lányom úgy döntött: biztos, ami biztos ő két párat tesz ki az ablakba és rajzot is küld neki cserealapként.
Bár az óvodában járt már a Mikulás és az utcán is lépten-nyomon piros ruhás szórólap-osztogatókba botlani (általában párosan), azért úgy érzem, még sikerült a titokzatos ajándékhozó mítoszát fenntartanunk. Remélem az éjszakai beosonáskor sem bukunk le!

2009. 12. 03.

Mindenki télapója - kézműves foglalkozás


A foglalkozásokon mi más is lehetett volna a téma, mint a télapó érkezése.
Szalvétatartót készítettünk. Eredetileg. A gyerekek viszont újabb és újabb ötletekkel álltak elő a felhasználást illetően: szaloncukor tartó, karácsonyfadísz, karkötő, táska, matrica gyűjtő, mikulás alagút és hasonlók. Nem nehéz kitalálni, hogy az egyes funkciókra adott javaslatok melyik nemtől érkeztek.

A nagycsoportosok könnyedén helyezték el a berajzolt sablonon a más-más méretű piros, gyapjúfilc háromszögeket, de a középsőseimnek gondot okozott átlátni a különbségeket és a tájolást. Sokaknak csupán a szakáll felragasztása után állt össze a kép, de akkor igazi "AHA" élményt okozott nekik a felismerés. Nagyon lelkesek voltak, alig várták, hogy szemet rajzolhassanak és talpra állítsuk a Mikulást.

Az én 9 cm széles sablonom egy A4-es kartonra kétszer fér rá hosszában. Akit érdekel , szívesen szolgálok pontos méretekkel is, de nem ördöngös feladat felrajzolni.

Az ötlet forrása:http://www.craftideas.info/html/santa_paper_mobile.html