2010. 05. 06.

Kaleidoszkóp házilag

A heti program egy számomra igen magas nosztalgia faktort hordozó tárgy készítése volt. A kaleidoszkóp gyerekkorom alap játékszere, ugyanolyan szívvel emlékszem vissza rá,  mint mondjuk a hatalmas fém búgócsigámra vagy mondjuk a név szerint említhető babáimra.
Év eleje óta szerettem volna készíteni a kis mesterekkel egy házilag barkácsolt, de ugyanúgy szórakoztató optikai játékot. Tudtátok, hogy a szó jelentése "szép formákat nézni"?

Egy-két gyereknek otthon is van már bolti darabja, örültek, hogy készítünk magunk is. Akik nem ismerték, azoknak is elmagyaráztam a működési elvét.

Szóval szükségünk van egy háromszög keresztmetszetű csőre, aminek a belseje lehetőleg tükör. Én próbáltam alufóliával megúszni, de az eredmény nem volt túl szép. Aztán vásároltam tükör fóliát, ami nagyjából már félúton van egy igazi tükörhöz képest. Ez öntapadós, így könnyű volt egy 11,5cm x 9 cm méretű lapra ragasztanom. Ha ezt meghajtom, pontosan illeszkedik egy wc papír guriga belsejébe, de hosszát tekintve  valamivel rövidebb.


Az egyik vége egy kartonnal záródik, a másikhoz pedig pausz papírt illesztünk. Szükségünk van még egy plexi körre, ami pontosan szorul a guriga belső falához (esetünkben vizes palackból kivágva) a pauszos oldalon, erre szórjuk a gyöngyöket, lehetőleg különböző méretekben és formákban.


A külsejét mi kollázzsal díszítettük, vagyis újságból kivágott képeket ragasztottak fel egy megfelelő méretű lapra és filctollal kiegészítették, ez került fel a gurigára.
Selyem- vagy csomagolópapírral is szépet lehet készíteni, de akár tempera festékkel is ki lehet festeni, vagy mondjuk szalagokkal díszíteni.


.. és ha belenéztek, ilyesmiket láthattak

Szerintem hosszabb gurigából még jobbat lehet készíteni.
Tudtátok, hogy létezik kaleidoszkóp bolt? :-))

http://www.kaleidoscopeshop.com/

5 megjegyzés:

eszterda írta...

jaj de jó! Megcsináljuk!

BCili írta...

De jó, nagyon szerettem, ilyet nekünk is kell készítenünk!

krisz írta...

Amikor elkezdtem olvasni akkor az járt a fejemben,hogy te ennek az elkészitését egyedül levezényelted egy csoprtnyi gyereknek?!Még a saját gyerekemmel sem merném bevállani,aztán megláttam a lenti képeket,és nem volt kérdés,hogy ezt nekünk is MEG KELL csinálni!

hekka írta...

Köszi, nagyon örülök ennek a leírásnak! Elkészítjük mi is! :)

erabera írta...

Kedves Kriszta, én is csatlakozni szeretnék a köszönetet mondó olvasók táborába. Köszönöm...alig várom, hogy kipróbálhassam:)