Ha egy hollywoodi filmben élnénk

...akkor egy mély férfihang ezt mondaná a mozi beharangozójában, ütemesen,  hatásosan, persze angolul:

"20-an voltak, majd egyre többen.

De egynek mennie kellett.

A többiek vártak és vártak.

Csak az ajtócsapkodás, aztán a néma csönd.

Senki és semmi nem segített  már rajtuk, úgy érezték, egyedül vannak.

...és akkor hold fényében fémesen megcsillant valami: a nő tartotta a kezében...

Életében először véget akart vetni a várakozásnak, a maga módján...."

De mivel még távolról sem ilyen az életünk szerencsére, akkor elmesélném a hétköznapi változatot.

Sana lányom nyáron lesz 6 éves. Már pár hónapja kibújtak a hátsó hatos fogai, így várható volt, hogy hamarosan tejfogai is potyogni kezdenek. Aztán a múlt héten alul el is kezdett mozogni az egyik, amit Anna örömmel konstatált. Pár napja aztán észrevettük, ezzel egyidőben mögötte már bújik ki a maradandó foga. Szóval cselekedni kellett. Már csak azért is, mert Anna attól kezdett félni, hogy éjszaka lenyeli. Az én tejfogaimat legtöbbször apukám rántotta ki, így én is nekiálltam. Cérna, hurok... lecsúszott minden egyes alkalommal. Aztán - mivel ugye ötvös vagyok- a fogó arzenálhoz nyúltam. Lefertőtlenítettem egy spicc fogót és azzal próbáltam kiszedni, az amúgy szinte már kieső fogat. Hát nem jött ki.  Anna biztatott, mert nem akart dokihoz menni :-))

Ma aztán elmentünk a fogorvoshoz, akinek az első kérdése ez volt: "Anyuka, félt kihúzni?" 

Szóval kérem ez az idő is elérkezett. Érdekelne, hogy a fogtündér intézményét ti bevezettétek-e vagy tartózkodtok inkább tőle? Anna sokszor kérdezi, hogy én hiszek-e a tündérekben és a válaszom mindig igen. Ő ma este bizonyítékot vár a tündérek létezésére és a szkeptikus Boldizsárnak is demonstrálni kíván. Tehát nálunk lesz cseretárgy a párna alatt.