Ebben a sorozatban olyan nőket szeretnék megszólaltatni, akikben több közös vonás is fellelhető: gyerekek mellett végzik kreatív tevékenységeiket, szentendreiek. Sokszor nem egyenes út vezette el őket jelenlegi állomáshelyükre. Kérlek, fogadjátok szeretettel Rippl Renátát.
Bár az óvodánk folyosóján is kellemesen el tudunk beszélgetni gyerekeink és a közös Mackó csoportunk hétköznapjairól, hamar kiderült, hogy alkotó tevékenységeink is összekötnek. Tavaly csereüzletet is bonyolítottunk, amikor gyerekeimről mesés portrékat rendeltem tőle. Úgy gondoltam, mindenképpen itt a helye.
- Kérlek mesélj a gyermekeidről. A születésük előtt mivel foglalkoztál? Akkoriban azt tervezted, hogy ugyanezt a munkát folytatod később?
- Két kislányom van, Katica 4,5 Boró 1,5 éves. Mint az életkoruk mutatja immár 5 éve nem dolgozom "munkahelyen". Katica születése előtt (akire viszonylag sokat vártunk) már ötödik éve dolgoztam egy keleti bútorokat forgalmazó cégnél beszerzőként és művészeti vezetőként, és párhuzamosan tanítottam Békéscsabán egy művészeti középiskolában 3+2 napos elosztásban. Ekkor már nagyon szerettem volna szabadulni mindkét helyről és abszolút nem terveztem, hogy bárhová is visszatérjek ha eltelnek a kisgyerekes évek. Az, hogy öltözéktervezőként (ami az eredeti végzettségem) nem fogok befutni, már régebben világossá vált számomra. Sokkal jobban izgatott mindig a ruha papíron való megtervezése, esetleg divatrajzként való megjelenítése, mint a végső megvalósítás. Terveztem ugyan több cégnek is kollekciókat, illetve színházi jelmezeket de nem vagyok túl jó kapcsolatépítő, többet kellett volna zsizsegni, hogy a megbízások állandósuljanak.
Katica születése után még nem találtam a helyemet otthon. Mindig azt gondoltam, ahogyan nő, úgy lesz több időm ezt meg azt csinálni a babázás mellett. Hát ennek pont az ellenkezője bizonyosodott be... Persze varrogattam játékokat, csinosítottam a szobáját, kreatívoskodtunk, de a saját magunk szórakoztatásán kívül nem voltak ezekkel más terveim. Miután Boró is megérkezett, valahogy felgyorsultak az események. Katica ovis lett, és most már nem "vártam", amikor a Borcsi napjában többször aludt, hanem nekiestem az íróasztalnak és rajzoltam. Aztán jöttek a pályázatok, ötletek egymás után. Most az az elgondolásom cáfolódik meg, miszerint milyen jó nekem, mert pont olyan szakmám van, amit otthon is tudok végezni. Hát, ez mégsem olyan jó, mert például egy gyógyszerészt nem kínozza egész nap az a gondolat, hogy mikor tud összeütni már végre valami kis kanalast , míg én bizony néha alig várom már, hogy mindenki szuszogjon és mehessek a rajzasztalomhoz. Persze imádom a csajokat, nem cserélném le őket grafitceruzára, de néha az jár a fejemben, ha már eddig nem találtam meg az igazi utam, igazán várhattam volna még kb. 2 évig (Bora óvodába meneteléig).
- Úgy tűnik, az idővel állsz leginkább hadilábon. Amikor lehetőséged adódik, akkor mivel töltöd a „Phiri time” perceit?
Percekre nem építek, hanem az esti altatás utáni 9 és hajnali fél egy körüli időszakot töltöm az íróasztalom mellett. Az úgynevezett vendégszobában van egy hangulatos rajzasztalom mindenféle kincsekkel, papírokkal, ceruzákkal, ecsetekkel és sajnos a Tv-vel, ami monotonon zajong a fülem mellett. Ez a szobai elvonultság már csak azért is jó, mert szabadon szerteszét hagyhatom az eszközeimet, nem kell kis kalózok támadásaitól tartani.
Tavaly március környékén kaptam egy indító lökést, ami azóta is lázban tart. Ekkor volt a Pagony könyvkiadónak egy meseíró és meseillusztrátori pályázata, amire nagy lelkesedéssel elkezdtem készülni. Először egyedül, majd egy régi ismerősöm Both Gabi keresett meg, hogy nem lenne-e kedvem az ő meséjéhez rajzolni. Ekkor kaptam rá ennek a területnek az ízére. A pályázaton is sikereket értünk el, két különdíjjal lettünk gazdagabbak, ami a folytatásra sarkallt.
- Aktuálisan milyen alkotás, munka vagy megrendelés köt le? Egyáltalán munkának tekinted már vagy inkább átmeneti időszak ez a mostani?
- Augusztusban kezdtem a blogírásba, amihez egy nagy levegőt kellett venni, mert se naplóíró típus nem vagyok, meg nem is volt sok mutogatni való anyagom sem. De nagyon megérte, mert sok új barátot szereztem, az illusztrátori szakmán belül és kívül is, és sokkal több lehetőség lett elérhető számomra. Itteni barátok révén kerültem kapcsolatba egy szuper francia kezdeményezéssel ahol írók és illusztrátorok találnak egymásra. Ugyan franciául nem beszélek, de az említett barátok és a szervezők révén ez nem volt akadálya annak, hogy én is részt vegyek. Most már kiadót keresünk Léna Ellka Szederlekvár című verséhez, amit én illusztráltam. Körülbelül 80 író és 120 illusztrátor vett részt az eseményen, aminek témája a konyhaművészet volt. Nagyon jó kis fórum volt a kapcsolatépítésre is, mert most egy másik íróval már egy új könyvterven dolgozunk, aminek témája a szegénység és a társadalmi kirekesztettség a gyermekek szemszögéből.
Ezek a nagyobb munkák azért több időt igényelnek, mint az az esti 3 óra, amikor éppen csak rá lehet hangolódni az alkotásra... Van egy nagyon kedves, segítőkész Bálintom, aki ilyenkor hétvégenként bevállal egy-egy napot a gyerekekkel, nekem csak az étkeket kell prezentálnom. Ez egy átmeneti időszak, ami talán szerencsés jellege miatt sohasem lesz igazán munkaízű, de az nem lenne rossz, ha mint pénzkereseti lehetőség megállná a helyét.
- A gyerekek tudják, hogy mivel foglalkozol? Férjed is alkotó munkát végez, nyilván hatással vagytok a gyerekeitek kreatív mindennapjaira.
- Nyilván a Boró nem tudja mivel foglalkozom, hiszen szinte nem is látja amikor rajzolok, Neki jelenleg "csak" mammmmiiii vagyok. Katica tudja, ha bevonulok a bizonyos hátsó szobába akkor rajzolok. Még a Borcsi születése és az én beindulásom előtt nagyon sokat festettünk, alkottunk, vágtunk, ragasztottunk nagy kedvvel. Borival ezek az akciók kissé nehezebben mennek, mert persze Ő is részt akar venni az alkotásban, és az én közreműködésem sokszor kimerül az eszközök igazságos elosztásában, elkobzásában, földről felkapkodásában. Boró nagyon lelkes, minden alkotó tevékenységet úgy hív, hogy "jajol" vagyis rajzol...és büszkén mutogat minden apró vonalat, amit papírra vetett. Katinak az utóbbi időben be kellett iktatni egy kis önbizalomnövelő foglalkozást. Miután sokat látott rajzolni egy-egy közös alkotás során megmakacsolta magát és kijelentette valamire, hogy azt Ő nem tudja megrajzolni, csináljam meg én, mert úgyis én rajzolok a legszebben a világon. Ezen elszomorodtam, mert mint már említettem sokszor vívódom azon, hogy biztos jókor kapott-e el a gépszíj. De szerencsére azt hiszem túl vagyunk ezen a problémán, hála az általad tartott Kis Mesterek foglalkozásoknak is.
Érdekes egyébként, hogy míg én gyerekkoromban órákat elvoltam nyugton a fenekemen egy ceruzakészlettel és papírral, Katica állandóan pörög, és leginkább az agytorna köti le. Fantasztikusan számol, összead, felismeri a betűket, rengeteg mindent le tud írni és azt értelmezi is. Kedvence a heti kétszer fél órás angolóra, ami éneklésből és verselésből áll, az ott tanultakat ismétli megállás nélkül, egész nap mutogatja, magyarázza. A másik szerelme pedig a "lovaglás", hétvégi program a Papival.
Bálint a férjem ötvös, de Ő bejár Budapestre dolgozni a Papájával közös műhelybe. Míg a Szentendrei házat renováltuk, jó egy éven át az Ő szülei házában laktunk, és nagyon nehéz volt Katit távol tartani a műhelytől, ahol mindenféle csoda történik, de a Papa és a Nagypapa mégiscsak dolgozik, nem lehet ott csodálkozni egész nap. Ráadásul egy ötvösműhely nem a legbiztonságosabb terep...éppen ezért nagyon örülök, hogy nincs mindkettőnk munkahelye egy térben a lakásunkkal. Bálint inkább mozgatja a gyerekeket, mint alkot velük. Ő a bicikliztető, úsztató, motoroztató, lovagoltató, vagyis sportfelelős.
Nagyon szeretünk, még sütni-főzni, kertészkedni. Én gyerekkoromban a Nagyimmal főztem úgy, hogy Ő a nagylábosban főzte a családnak a zöldbablevest, én meg magamnak egy kislábosban. Biztos ez szülte azt a mániámat, hogy Nekik is meglegyen minden kicsiben, kislábos, kistepsi, kisvasaló, turmixgép, kisház, kisgereblye...és mindent rendeltetésszerűen használunk is. Ha én sütöm a fonott kalácsot, készül még kettő picike is.
- Tudom, hogy nem éltek túl régóta Szentendrén. Megtaláltátok a helyeteket itt?
Két éve költöztünk Szentendrére, teljesen véletlenül és tudatlanul. Óbudán szerettünk volna a régi lakásunkhoz, közel egy nagyobbat vásárolni de miután két lehetőséget is elszalasztottunk én már mindent böngésztem az interneten. Ekkor találtam egy házat, és mondtam a Bálintnak kiránduljunk egyet, nézzük meg, nem kötelező megvenni. A kert annyira elvarázsolt minket, hogy este már tervezgettünk mit, hogyan kellene átalakítani a házon. Végül úgy vásároltuk meg, hogy - ugyan, mint sétáló túristák - sokszor jártunk már Szentendrén, de fogalmunk se volt, mi merre van az új házunktól, tudunk-e például közlekedni, - főleg én, aki nem vezet autót-, oviba-suliba járni...De amilyen lila köddel a szemünk előtt vásároltuk a házat, azt hiszem, olyan szerencsésen. Szeretem, hogy gyalog megyünk oviba, közel a bolt, a zöldséges, a pék, a gyerekorvos, a Duna, a belváros, a Bükkös parti piac. Minden évszakhoz kötötten vannak programok a városban, mozi, bábszínház, szuper könyvtár, Skanzen, a közeli Leányfalu strandja, a Duna homokos partja minden egy kis területen belül. Ha ezeket a helyeket Budapesten szeretném bejárni jó sok villamost, buszt és metrót válthatnék a gyerekekkel a szmogban. Szeretünk itt lakni. Egy dolog hiányzik, a Nagyik, Dédik, rokonok nincsenek közel hozzánk.
- Az illusztráláson kívül van még valami említésre méltó hobbid? A családi szabadidőt mivel töltitek?
- Sokszor a közös szabadidőt pont az előbb említett hiányok pótlásával töltjük, vagyis utazunk valamelyik hozzátartozónkhoz. De nagyon sok időt töltünk a kertünk ápolásával, a benne való játékkal, pihenéssel. Kifejezetten hobbim nincs,de szeretek a lányoknak játékokat fabrikálni, varrni. Van egy babás tervem, amit a közeljövőben szeretnék megvalósítani, és az illusztrációkat is szeretném termékké formálni, bizonyos hordozókon megjeleníteni. Dolgozik az iparművész énem, szeretném a sík képeket tárggyá formálni.
- Köszönöm szépen, kívánom, hogy terveid egytől-egyig megvalósuljanak.
Reni blogja
Saját alkotásainak boltja
.jpg)
2 megjegyzés:
köszönjük az interjút! jó volt Reniről itt is olvasni :)
köszönjük Reni, Krisztallit!
(egy jó kis kanalast...?!:)))))
Megjegyzés küldése