A tésztagyúrás és jómagam

Az a fajta ember vagyok, aki az öszvérhez hasonlít. Ha valaki olyan dolgot akar rám erőltetni, ami nekem nem kedvemre való, képes vagyok csakazértis megmakacsolni magam. A házasságunkban nem sok ilyen jellegű ellentét van, az egyik a tésztakészítés-, gyúrás, nyújtás köré csoportosul. Férjem gyakran fog halat, főz halászlevet és családunk szerint ez friss gyufatésztával az igazi. Az olasz konyha is nagyon kedvelt nálunk. Anyukám a tésztafelelős, de mindig megkapom, hogy ez igazán gyerekjáték, miért nem én készítem el.

Egyetértek, a frissen gyúrt tészta magasan veri a bezacskózott bolti rokont. Viszont eddig úgy éreztem, a belefektetett munka mégis csak aránytalanul nagy. Vita itt, vita ott, míg nem kerek-perec kijelentettem, minden családtag hagyjon fel - főleg a kibic férfitagok - még a téma említésével is. Aztán jött a karácsony. Bontogattam az ajándékokat, amikor is az egyik csomagból, faliképnek látszó gyúródeszka került elő. A mosolyom nem volt teljesen őszinte. Apukám ötlete volt a férjem erkölcsi támogatása.
A két ünnep között dackorszakomat elhagyva nekiálltam, hogy krumplis tésztát készítsek. A gyerekek voltak velem, segítettek aranyosan.
Az eredmény pozitív, de még mindig nem az én műfajom a nyújtás munkafázisa.


Körülnéztem a témában és eljutottam a Marcato Atlas 150 tésztanyújtóhoz. Újonnan nem ruháztam volna be, de egy használtra fentem a fogam. Kérem szépen, mára a postát várom, hogy megérkezzen a kis gép. Attól nem kell tartani, hogy a blogom gasztro jelleget fog ölteni, de a kalandokról majd beszámolok.
(Ma megérkezett a kis masina! Teljesen új, még az olajozás is az eredeti benne. Ideje felavatni!:-))