2010. 11. 21.

A szerencse is szeret engem

A Sana háza csomagunk körüli legnehezebb feladat, a jogutódok felderítése. A versek, mesék és dalok után - amiből 22 van a lemezen - fizetendő jogdíjak, beleegyezések miatt élő és nem élő alkotókat kell megkeresni, ami közel sem egyszerű mutatvány. Ezen kívül a kiadók és az Artisjus is felsorakozik a jogosultak közé.
Szóval: a lemezen és könyvben is szerepel Kányádi Sándor két verse. Sehol sem találtam az elérhetőségét, pedig nagyon kerestem.Tegnap Kaláka Bábszínház bemutatón voltunk - ahová szintén dokumentumokkal felszerelkezve mentünk, mert a Kaláka és Gryllus Vilmos dalai színesítik a hangoskönyvünket.
Képzeljétek!
A Boldizsár mögötti ülésre kinek a jegye szólt? Bizony neki! Teljes valójában Kányádi Sándor kezdett beszélgetésbe a gyerekeimmel. A szünetben meg is rohamoztam a Sana háza ötletével és kérésünkkel, miszerint nem adná-e beleegyező nyilatkozatát a megjelenéshez. Még egy ilyen édes embert  már régen láttam!! Csak úgy áradt belőle a közvetlenség, az emberszeretet, még ma sem tudom kivonni a hatása alól magamat. Mit is várhattam volna mást, a versei is ezt sugározzák.
Ott helyben aláírt mindent és sok sikert kívánt nekünk.

6 megjegyzés:

Glinda írta...

Fantasztikus! Bár az én olvasatomban " véletlenek nincsenek :)"
Nagyon szereted, amit csinálsz és pontosan tudod, mi az, amit létre szeretnél hozni! Az álmok pedig így válnak valóra! Sok sikert neked és a veled dolgozóknak!

aaműhely írta...

:))) ennek biza így kellett lennie, arcomratapadt mosollyal olvasom a soraidat. Andi

Mona írta...

... én meg meghatódtam. Gratulálok!

Kékmadár írta...

Véletlenek pedig nincsenek!
Nagyon drukkolok nektek!

Névtelen írta...

Ma vagy tegnap volt reggel a rádióban vele egy beszélgetés, és abban mondta, hogy szinte már csak az ő versei vannak a tankönyvekben, mert a többi jogtulajdonos vagy jogutód (Weörest említette, meg még valakit, vagyis az örökösöket) sok pénzt kérnek a megjelenésért. Ez azért szomorú. Még szerencse, hogy vannak önzetlen emberek is. Igaz, kenyeret neki is kell vennie, de remélhetőleg visszakapja mindazt a jót, amit ad.

Móni írta...

Ó, de jó, nagyon örülök, hogy személyesen is talákozhattál vele. Sok-sok sikert kívánok a tervetekhez!