2010. 06. 22.

Tévedtem

Azt írtam, hogy hétfőn képes beszámolóval érkezem a táborról.
Ma egyrészt már kedd van. Eddig összesen 3 azaz három darab fotót készítettem. Estére a napi sűrű program után már eleve holtfáradtan készülök a következő napra. Szóval tévedtem, nem is egyszer, amikor azt hittem remek fotókkal tudom illusztrálni a tábor hangulatát és a gyerekek kreálmányait.
Azért felsorolás szerűen leírom, hogy eddig papírt merítettünk, papírmasé vázát készítettünk, gipszet öntöttünk, kavicsfigurákat formáltunk. Jártunk Asszonyi Zsófia könyvkötő műhelyében és ma pedig az eső sem tántorított el, hogy bevegyük magunkat Pistyur Imre kőszobrász lényei közé. A Göbel Orsolya féle Varázsjátékok során szebbnél szebb, mesélő rajz kerül ki a gyerekek kezei közül.
Az idő nagyon kegyetlen hozzánk, szinte mindig zuhog, a szúnyogokkal szemben is vesztésre állunk. A hangulatom keserédes. Ugyan a nehezített pályát is jól vesszük, de bennem motoszkál, hogy mi lenne, ha a természet korlátai nélkül szöszmötölhetnénk.

2 megjegyzés:

Fércművek írta...

Tényleg nem lehet könnyű. Egy ilyen tábor alapjáraton is nagyon fárasztó, hát még így! Remélem a többi turnusnál már jobb időtök lesz. :)

Móni írta...

Szebb időt nektek! A gyerekeknek biztosan nagy élmény lehet, szívesen lennék én is gyerek a táborotokban!