2010. 05. 25.

Kisszékelyi hangulatok

Hébe-hóba írtam már második otthonunk helyszínéről: Kisszékelyről.
Ez a Tolna megyében elhelyezkedő, gyönyörű természeti környezetben megbújó zsákfalu nyári lakhelyünk.
Június-augusztus hónapokban itt töltjük az időt, közel a nagyszülőkhöz. Sajnos - mint oly' rengeteg hasonló hely - mára csak annak köszönheti a fennmaradását, hogy "üdülőfaluként" még tud funkcionálni. Óvoda, iskola már nem működik, a munkahelyek száma drasztikusan lecsökkent, a városokba vándorlók száma folyamatos. Ugye ismerős a képlet...?!
Én a szomszédos faluból Tolnanémediből származom, tehát az én "betelepülésem" gyerekkori emlékeimmel is szoros összefüggésbe áll. A kétlakiságunk fő fennforgatója viszont a férjem volt, aki egyből beleszeretett Kisszékelybe. A gyerekeink így megismerik a városi létet, amit Szentendre -és ugye Budapest közelsége- nyújt és azt vidéki mentalitást, amit Kisszékely és a nagyszülői háttér biztosít. Még nem lehet tudni, hogy vajon melyik létforma felé veszik az irányt ők maguk. Az időt nem  siettetném a kérdés megválaszolásának érdekében, de nagyon kíváncsi vagyok, hogyan szűrik majd át magukon a különböző hatásokat.





A hosszú hétvégét is lenn töltöttük, megkapáltuk a veteményest (amit bizonytalan eredményessége miatt csak kísérleti-kutató bázisnak nevezek),  a vihar kidöntötte szilvafákat reanimáltuk. Az új telepítésű fű is túlesett első nyírásán...beállítottuk a napóránkat, leszedtük a bodza(szörp) virágait...horgásztunk... és találkoztunk egyik kedves megrendelőmmel Nellivel és családjával, akik kirándultak  a környéken, igen kellemes meglepetést okozva nekünk. Hiába ez a hely tud valamit!
Most egy kis kórházi szünetet tartunk, Boldizsárral teszteljük az egészségügy aktuális viszonyait.

4 megjegyzés:

orsolya vanessza kiss írta...

Milyen szépséges hely.. :) ÉS hallom összefutottatok Nellivel :)

krisz írta...

A képekből itélve igazi kis tündérszigetnek tűnik ez a hely.Nagyon szép!Jó lehet itt tölteni a nyári szünidőt,főleg ha még a nagyszülői kényeztetés is várja a gyerkőcöket.
Sajnálom,hogy Boldizsárral kórházat jártok.Remélem hamar kiláboltok belőle!Jobbulást a nagy fiúnak!

pataki aniko írta...

sziasztok!
Csöppke-Csillus blogjáról találtam ide! Sógoromék Nagyszékelyen (NAGYON KLASSZ JÁTSZÓTÉR VAN A KÖZPONTBAN!!!)laknak immáron négy éve:) Nekem is nagyon tetszik!

KisMesterek írta...

Üdv Anikó!Többen ismerik Nagyszékelyt általában :-)Mindegyik falu más hangulatot áraszt.