2010. 04. 01.

Ügyes vagy, anya! - Ejjkukk

Ebben a sorozatban olyan nőket szeretnék megszólaltatni, akikben több közös vonás  is fellelhető: gyerekek mellett végzik kreatív tevékenységeiket, szentendreiek. Sokszor nem egyenes út vezette el őket eddigi életpályájuk állomáshelyére. 
Elsőként Galántai Bernadettet mutatnám be, vagy más néven Ejjkukk Dettit.

Első találkozásunk két éve egy szentendrei kézműves vásárhoz köthető, beszélgettünk alkotásról, ékszerekről. Akkoriban nekem még semmi közöm nem volt a varráshoz vagy a varrógéphez.. Tavaly megint összehozott bennünket Colette barátság takarója. Mi ketten küldtük a szentendrei blokkokat.

- Kérlek, mesélj a gyermekedről. A születése előtt mivel foglalkoztál?
- Gréta a nevéhez illően egy kisvirág: amikor napsütés van, kinyílik és illatozik, él, de amikor borús az idő bezárkózik és figyel. Általában nem játszik játékokkal, inkább rajzol, fest, gyurmázik, zenét hallgat és táncol. Nagyon szeret mozogni, ugrálni, mászni.
Az én hozzáállásom a gyerekvállaláshoz nagyon eltért a megszokottól. 21 évesen mentem férjhez, és már akkor tudtam, hogy a gyerek lesz a kitörési pont, mert addig csak vegetálni tudok, amíg nincs. Nekem nagyon nem számítottak az ilyen kérdések, hogy hol fogunk lakni, milyen autónk lesz…stb. Azt ugyan nem tudtam, hogy mi lesz a gyermek születése után, de azt tudtam, hogy mindenképpen olyasmit fogok csinálni, ami megengedi, hogy 100%-ig rá tudjak figyelni, amikor igénye van rá.
Én ugyan ruhaiparit végeztem, a könnyűipari főiskolát is elkezdtem, de valahogy nagyon nem volt nekem tetsző a „ruha-ipar”. Mivel nagyon szeretem a gyerekeket és nagyon fontosnak tartom, hogy jó és nekik való környezetben éljenek, ezért elkezdtem belsőépítészetet tanulni. És már jött is Gréta. :D
Bizonyos szinten folytatom, amit elkezdtem, mert maradt a tér és személyiség központú világnézet, de mégis más, mert közben az anyai tapasztalatszerzés specifikusabb utat mutat.
Grétával könnyű jó tapasztalatokat szerezni, mert nyitott, érdeklődő és pozitív személyisége van.
Számomra mindig érdekes kérdés lesz ez az anya-munka-gyerek-háztartás kérdés, mert szinte kizártnak tartom, hogy mindent jól csináljon az ember. Csak az a kérdés, hogy minek a rovására megy a másik. A legszomorúbb szerintem az, ha egy nő a gyermekét az állása érdekében kénytelen más felügyeletére bízni, különösen akkor, ha nem is életmentő fizetésért dolgozik.
- Beteljesülni látszik a megérzésed, miszerint fordulatot vesz az életed a gyerekvállalás után? Milyen tevékenység az, ami mellett Grétára és a férjedre is maximálisan marad figyelmed?
- Igen, teljes mértékben. Az élet minden szintjén jobban érzem magam. Jobban tudok koncentrálni, pozitívan látom a dolgokat, minden mesés, nyitott vagyok.
Én elsősorban gyerekeknek és gyermeklelkű, szépszerető felnőtt gyerekeknek varrok. Már Gréta születése előtt is varrtam, de nem szívesen. Valahogy tehernek éreztem a dolgot és nem valami jó tevékenységnek. Valószínűleg azért, mert nem az ipar szebb részét ismertem meg először.  Majd, amikor Gréta megszületett arra gondoltam, itt a jó alkalom, hogy megint gyerekruhákat készítsek. De valahogy nem akart menni.
Aztán elkezdtem készíteni egy kicsi filc faliképet, amin halak és trópusi állatok voltak. Nem lett befejezve, de annyira megszerettem, hogy rájöttem, hogy milyen jó elfoglaltság ez. Így jött, hogy falvédőket és gyerekszobába való kiegészítőket készítek. Néha nemcsak a textilekkel foglalkozom, hanem a szoba berendezésével. És újabban ismét érdekel a gyerekruha varrás, de ez még alakulóban van.
A legjobb ebben a dologban, hogy annyit vállalok, amennyit tudok. Gréta bölcsödébe jár, így napközben tudok dolgozni. Ha éppen beteg, itthon marad velem és játszunk, sütünk, zenélünk. Napi szinten én osztom be az időmet és nem kell utazással terhelni magam. Nagyjából megoldható, hogy az élet minden területén helyt álljak, és minden percet hasznosan töltsek el.  Persze egy–egy betegség alkalmával el tudok csúszni a megrendelésekkel, de az a tapasztalatom, hogy az emberek megértőek és jó szándékúak.
- Teljesen idillikusnak és jól szervezettnek tűnő helyzet. A szabad alkotás örömén túl a megélhetésedet is megtalálod a varrásban vagy ez jelenleg nem szempont?
- Azért megvoltak és megvannak a harcok. Az elején teljesen hobby szinten ment a dolog, majd egy kicsivel komolyabbá vált. Itt a férjem hetente dobta hanyatt magát, mert rengeteget költöttem anyagra. Majd feltette a nagy kérdést, hogy most akkor ez egy drága hobby, vagy inkább munka? Mondtam neki, hogy inkább a munkához áll közel, mert az időm nagy részét csak evvel töltöm el, és várok is tőle bevételt. No, ekkor kaptam egy nagyobb összeget: vehettem egy profi varrógépet, meg rengeteg anyagot. Azóta teljesen munka és szempont, hogy akkora bevétel legyen belőle, ami visszahozza  a befektetést is és a rászánt időt is.
Nehezen és néha vánszorgósan, de megy, és most már van egy modell is, ami alapján csinálom az üzleti tevékenységemet. A bevétel havi szinten kb. annyi, mintha részmunkaidőben dolgoznék, de ez természetes is, hiszen nem 8 órát dolgozom egy nap…
- Ha megakadsz kitől kérsz segítséget, véleményezést? Nem elszigetelt tevékenység otthon dolgozni?
- Általában dőlnek belőlem az ötletek, mit és hogyan csinálnék. Így az is előfordul, hogy éjjel szabok, varrok. Amikor rossz idő van és napokig nem látni ki a ködtől, akkor én is terméketlenebb vagyok. Ilyenkor jó ha a férjem összeszed és segít a jó szavaival! Ugyanakkor nem szoktam hallgatni a férjem véleményére mindig, mert van, amikor a magunk feje után kell menni, mert mi érezzük, hogy merre van az utunk. Eddig ez beválni látszik. Azt hozzá kell tennem, hogy nincs kitűzött cél a fejemben: nem akarok még saját online boltot, meg üzletet….Minden esetben, amikor ilyesmin gondolkodtam, lassabban ment az üzlet. Az a helyzet, hogy a sorsom visz előre, és jobb, ha nem avatkozok bele.
- A blogodon egyszer megosztottad a beszerzési forrásaidat. Milyen szempontok alapján vásárolsz anyagokat? Könnyen megtalálod a szükséges kellékeket?
- Az anyagvásárlás és a kellékbeszerzés nálam nagyon fontos, ha nem a legfontosabb része a munkámnak. Van olyan, hogy 1-2 napot is a gép előtt ülve anyag boltokat nézegetek és válogatok, tervezgetek. Szeretem a jól használható, de karakteres anyagokat és kiegészítőket.  Nagy általánosságban igaz, hogy inkább szeretek külföldről rendelni textileket, mert minőségibb anyagból vannak, mint az itthoni választék és olcsóbb is, még akkor is, ha elég sokat kell postaköltségként megtéríteni. Nagy szívfájdalmam, hogy bezárnak a textilipar nagyjai Magyarországon: szalag-és zsinórgyár, cérnagyár. Még ugyan pár helyen lehet felvásárolni a megmaradt készletekből, de már aranyáron. Sajnos ezen a téren is kell nyitni külföld felé.
- Szentendrén élni mit jelent számodra?
- Amikor a férjemmel azon gondolkodtunk, hogy hol szeretnénk az életünket leélni egy nyugodt helyen, olyan helyre gondoltunk, ahol hegyek vannak, szép környezet, ugyanakkor városi is. Szentendre nagyon jó választás volt, mert igazán sokat lehet művészi szempontból fejlődni, csodás természeti helyen fekszik, rengeteget lehet innen kirándulni. Mint más városokban, itt is vannak problémák, de szerintem nem az elmeneküléssel kell ezeket orvosolni, hanem jó szervezéssel és kitartással, hogy céljainkat elérhessük! Nagyon hiányzik pár dolog Szentendréből, ami remélhetőleg a jövőben pótolva lesz!

- Köszönöm szépen, hogy megosztottad a fentieket velünk, további sok sikert kívánok neked, termékeny, alkotó órákkal!

Blog: Ejjkukk dolgai
Termékek: Meska bolt

4 megjegyzés:

Kiss írta...

Ismerem a blogját, szeretem a színes varrományait. Tök, jó ez a sorozat, kíváncsi vagyok, ki jön még!

vanessza kiss írta...

Húha, én is nagoyn kíváncsi vagyok!

ÉS sok sikert kívánok Ejkukknak.. én is szeretem a dolgait.. :) és az Élethez való hozzáállását is.

Icamami írta...

Az újságokban is szeretem a riportokat, jó, hogy belefogtál, még színesebb így az oldalad.

panka írta...

Szia Kriszta!
Nem vagyok otthon.Bocs, hogy ide írom.
Nem tudom az e-mail címed innen.
A kérdésem az lenne hozzád, hogy majd tervezel-e gyerekeknek is ékszereket?
Panka