2009. 12. 02.

Kakukkfüves szirup


Még az alábbi egészség-betegség témakört erősítve szeretném jelenteni, hogy én is elkészítettem a kanalas gyógyorvosságunkat, ami már sokaknál bizonyított.
Először itt írt róla Kiseri, majd itt is dícsérték. Végül ellátogattam Virág oldalára a receptért, gondoltam, ennyien nem tévedhetnek. Felfőztem egy fél adag köhögés elleni szirupot.
Ha valakinek mond az a kifejezés valamit, hogy "kakasos nyalóka", hát ezzel tudnám leginkább jellemezni az ízét. A kakukkfű is teljesen kivehető belőle.
A gyerekeim mérsékelt lelkesedéssel nyelték le, azt hiszem túl édes és ragadós számukra, de azért anyai biztatásra elfogadják.
Én 4 éves koromban szintén a hűtőben tárolt, felrázós, ánizsos köhögés elleni gyógyszerből hajtottam fel másfél üveggel (kb. 3-4 dl) szüleim tudta nélkül. Nagyon imádtam az ízét. Egy hibája volt a dolognak, hogy nyomaiban alkoholt tartalmazott. Illuminált állapotomat az is bizonyította, hogy miután beletekeredtem a függönybe és nekimentem a dohányzóasztalnak még félre is beszéltem. Szerencsére anyukám testvére gyógyszerész így, hamar megnyugtatta rémült szüleimet, hogy egy kis másnapos fejfájáson kívül nem lesz bajom.
Az én gyerekeim pont ebben a korban vannak...

2 megjegyzés:

phiri írta...

Én is imádtam! Nem ez az ipekakuána vagy hogy is hívják, illetve írják??

KisMesterek írta...

Igen, az! Még mindig kapható!;-)