2009. 09. 02.

Házhoz jött a szerencse

"Mintha igaz volna, hogy vannak szerencsétlen napok az esztendőben, amikor csövestől szakad a nyakunkba a bosszúság és keserűség, éppúgy vannak néha örömnapjaink is, amikor mintha angyalok hágnának egymás sarkába, hogy nekünk örömet szerezzenek." (Gárdonyi Géza)

A mai napra mindkettő igaz, de mivel a fiaskóimról nem igazán kívánok ilyen nagy nyilvánosság előtt írni elmondom hát, milyen nagy öröm ért!
Két bejegyzéssel ezelőtt bemutattam azt a szeretet szeletet, amivel én veszek részt Colette kezdeményezésében. Ő Barátság takarónak keresztelte el azt a varrományt, ami eddig közel 50 kézpár munkáját dícséri. Annyira vonzó volt számomra ez az akció, hogy semmi nem tántoríthatott el, beneveztem. Inspirált az összefogás eme naygszerű módja. Bár Colette egy nyereményt is felajánlott, azok között, akik szeptember 1-ig megvarrják a blokkot, idővel ez az információ elhalványult. Egészen a mai napig, amikor is blogján bemutatta a díjat csodás valójában. Bevallom, akkor ott úgy éreztem, a táskának és a varrnivalóknak nálam lenne a legjobb helyük:-))
A birtoklási vágy most már helyet adhat a felhőtlen örömnek, ugyanis a szerencsés flótás én vagyok magam!! Pillanatok alatt elsöpört belőlem minden egyéb gondot. Amit érzek az nem egyfajta győztes aspektus, inkább egy olyan érzés, ami azt mondatja velem: Colette és nagyfia Pepita jóvoltából olyan tárgyakat kapok kézhez, amelyek mindig emlékeztetni fognak a szépségre, alkotásra, barátságra és hogy ha valamit nagyon véghez akar vinni az ember lánya, akkor sikerülni fog.
Bíztatok mindenkit, vegyen részt a varrásban, hiszen ugyan a nyereményjáték része lezárult, de a takaró ezután is várja a darabjait és pazar élmény ebbe a társaságba tartozni.
Köszönöm ezúton is!

5 megjegyzés:

Marcsi írta...

Gratulálok a nyereményedhez!
Marcsihobbi

Colette írta...

Én köszönöm Kriszta, hogy vagy:-)))
Olyan szépen írtál róla, hogy az örömkönnyeimet alig bírom visszatartani!
A címet kérlek ne feledd elküldeni.
Szép napot: COlette

krisz írta...

Gratulálok a szépséges jutalmadhoz!Látom lesz miből újra varázsolgatni.És nagyon tetszik az idézeted is!Köszönjük!

aaműhely írta...

Kriszta, gratulálok. Alkotni öröm, barátkozni öröm, ajándékozni öröm, ajándékot kapni szintén nagy öröm. Andi

phiri írta...

Gratula a nyereményhez, biztos megérezte,hogy nagyon szeretnéd! :-)